Michael Jonathan Green Unikornis című könyvének részlete:
A teremtmény igazi eredete az Idő mélyén nyugszik, abban a vég nélküli Kezdetben, amelyben minden üres még és puszta, homályos és kialakulatlan.
Aztán megmozdult a Szent Egy, elválasztván egymástól a sötétséget és világosságot. Így hozta létre a harmóniát és egyensúlyt, s a sötétség kiűzetett a határtalanon túlra, és a Világosság helye a mindenség közepe lett.
De a sötétség a neki rendelt helyén számításon felül növekedett, behatolva minden dologba és maga felé vonzva őket, tehetetlen tömegük és hajlandóságuk arányában.
Emiatt az egyensúly megrendült, s ebből a rezgésből egy félelmetes hang keletkezett, ami a mérhetetlen térben keringett hatalmas zengéssel.
A Szent Egy űrnyalttá tette ezt a hangot, kellemes akkorddá szelídítette, intelligenciával ajándékozta meg, így az a Harmónia Szellemévé vált, s betöltötte az egész mindenséget.
Galgallim, ez a hatalmas szellem számtalan korszakon át örvénylett, örökké a központi világosság körül forogva. Miközben néhány megjelent még mindig a sötétségben merült el, Galgallim vezette a többieket egy sokkal tökéletesebb ösvényen a Világosság partjai felé.
Ezen az úton az egynsúly újra megvalósult.
Aztán a Szent Egy eszközt kívánt alkotni, ami megjeleníti az Ő legnagyszerűbb művét,
s a Világosság partjai és a Sötétség falai között felfüggesztette a Földet.
Kopár hegyeit tűzben növesztette, és teleszórta fénylő drágakövekkel, melyek visszatükrözték a lángok ragyogását.
Majd a Szent Egy megszólította Galgallimot, a Vezetés Szellemét: “A rejtett örvényekből teremtettelek, szabadságod és formád határtalan. Elfogadod-e a formát a Földön, amit harmonikusan nagyobbá tehetsz a szolgálatoddal?”
Ő pedig beleegyezett.
