Az Unikornis élvezi az emberek nyelvét, és messziről hallgatja őket. De nem talál beszédjükben elmélkedésre való témákat, mert a szavak neki csak jelentéktelen gyakorlatok, amikkel az Ember kimutatja ügyes észbeli képességeit.
Az Unikornis elméje valójában különbözik a mienktől. Éles a felfogóképessége és magas az intelligenciája, de nem képes mélyebb elvonatkozatatásra. Töprengés és vitatkozó érvelés távol állnak az ő természetétől. Gondolatai inkább természetes dolgokból állnak, felfedve tiszta látomásait az ő teljes valóságukban. Ösztönös gondolkodásában felodódik a sok ellentét, a minták és a variációk vég nélkül ismétlődnek, mint egy zenei harmónia a különben disszonáns hangzatok között.
Bár az Ember és az Unikornis ennyire különböző hajlamú, még mindig tudunk beszélgetni egymással – másképpen hogyan is jegyezhettem volna fel e fennkölt rejtélyeket?
Megfigyeltem, hogy az Unikornis milyen könnyedén tudja tudatát egy férfiú vagy egy leány gondolatain nyugtatni és megérteni a beléjük zárt titkokat! es e pillanatok heves vágyakzásában néhány halandó érzékennyé válik az Unikornis gondolkodásának finom rezgéseire, és – fokozatosan átadva magát azok gyengéd áramlatának – betekinthet az ő belső tudatának szentélyébe.
Szent, szent, szent! Valóban ősi ez a kommunikáció, és páratlan minden teremtmény közötti kommunikáció között! Csodálatos csakugyan ez a nyelv nélküli nyelvezet, ez a beszéd, amit nem zavarhatnak meg a szavak.
