A Nap Kertje

Kiállításom a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskolában

Jó hangulatban nyílt meg. (Annak ellenére, hogy a napom nem a terv szerint indult, és volt némi kavarodás az odajutással: ha Homogáék nem jönnek értem kocsival, biztos elkéstem volna).

További fotók ITT.

A kiállítás szervezője, Marcsó Éva rajztanár is kitett magáért, az igényes rendezés mellett az is őt dícséri, hogy a gyerekek színvonalas műsorral: szavalattal, népdalcsokorral és zeneszámmal is készültek. A megnyitón jelen volt Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere és nagy örömömre viszontláthattam Dr. Fancsik Jánost és feleségét, Fancsikné Csaba Máriát is, akiknek családi fotókiállítását most rendezhettem Pásztón, szintén a Magyar Fotográfia Napja jegyében.

Homoga József fotóművész a tőle már megszokott színvonalas megnyitóbeszéddel készült, felesége, Homogáné Tóth Ilona pedig fotózott – én ugyan jobban szeretek a kamera másik végén állni, de most nyugodt voltam: Ilonka olyan jó potrékat csinál, hogy nem volt félnivalóm:)
A megnyitó beszéd után levetítettünk három digirámát: Az “Árva az a madár”-t, amit Herbst Rudolf fotóiból készítettem, az “Absztrakt repülést” és harmadjára egy még félkész munkát: a “Tükröm az esőben”-t. Szerencsére, a nagy meleg ellenére úgy tűnt, tetszenek a munkáim, szó van róla, hogy újra meghívnak egy gyakorlati digiráma-bemutatóra tavasszal a Stromfeld- napon.

A kiállítás a Nógrád Megyei Fotóklub Magyar Fotográfia Napi rendezvénysorozata részeként valósult meg.
www.bottyankatalina.blogspot.com

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!