Enter fesztivál Székesfehérváron

A Fejér megyei hírlap cikke A digitális világ varázslata

Megjelenés dátuma: 2009. október 19. 04:29
Szerző: S. Töttő Rita

Székesfehérvár – A kibertér kilépett önmagából – az első digitális nemzedék felnőtt, s elhozta, ami a tarsolyában van. Az Enter fesztivál országos zenei tehetségkutatóján a szintipop és Yonderboi öröksége is fellelhető volt.

Ez már nem az y, hanem a digitális generáció. Tagjai a mindennapi életet a számítástechnika világában élik: segítségével ismerkednek, tartják a kapcsolatot egymással, tanulnak, szórakoznak, s az önkifejezéshez is a szoftverek nyújtanak segítséget. Így alkotnak, zenélnek, festenek: számukra az egér és az enter gombja adja meg azt a szabadságot, amit az előző generációknak még a gitár húrja és az ecset adott meg.

A szintipop megszületése és felfejlődése óta azonban tudjuk: sok újat nem igazán lehet ebben a műfajban alkotni, már ami a zenei részét illeti, de a Méhkasaula szombati Enter fesztiválján nem is ez volt a fő cél. Inkább a kísérleti jelleg, amiből bármi kisülhet: akár valami jó, hangulatos, zenéhez hasonlatos is. Ha csak le nem fagy a rendszer – mármint az ember agya. A Szabadművelődés Házában ezen az estén a digitális nemzedék zenei versenyének országos tehetségkutatója zajlott, ahol a látványelemeket nem a fellépő, mint személyiség produkálta, inkább a vegytiszta hangzású lupkötegek összefonódása, effektekkel, urbanikus hangulattal megspékelve, néha egy kicsit a szívritmussal összekoccanva, összeölelkezve. A résztvevők legtöbbje hobbizenész, akik, hogy fokozzák a hangulatot, különféle vizuális elemekkel teszik érdekesebbé a performanszokat: fényekkel, videókkal, hipnotikus fantáziaképekkel.

A profikat vj-nek, vagyis visual jockey-nak hívják, ők a huszonegyedik századi partik hősei és alfái, akiknek minden technikai-szórakoztatóelektronikai vívmány a kisujjukban van. Persze ez a tehetségkutató most nem róluk szólt, hanem a kisebb pályán mozgókról. Van köztük persze egy-két elborult elme is, egyikük például azt tartja, hogy alkotása nem zene, hanem kísérleti lények létrehozása . Róla talán ennyi elég is. Más a stílusát úgy határozza meg, mint a közelgő apokalipszis mantrái, brutális fertőző ritmusai. Ipari zaj, powernoise és elektronika .

Csűrhetjük-csavarhatjuk, mondhatjuk sokféleképpen, de van, aki csak ricsajnak nevezi. De azért ne legyünk ennyire szigorúak, a produkciók itt, most kizárólag a (végletekig nyitott) fülnek szóltak, a fellépők a monitor mögé bújva tévéztek , így hát a zsűri figyelmét semmi nem vonhatta el a lényegről. A kisteremben live act zajlott, vagyis a műfaj improvizációs változata: itt a klaviatúra-bűvölők helyben s időben egy síkban mozogtak az eseményekkel, s rakosgatták egymás után az alapokat.

– Az Enter fesztivál ötlete 2000 nyarán ötlött fel bennem, bár akkor már rég megvoltak nekem Yonderboi lemezei (ifj. Fogarasi László, világhírű, magyar elektronikus zenész, 1980-ban született – a szerk.) – meséli Szepes Imre, alias Zöld, a fesztivál keresztapja, a Méhkasaula Kulturális Egyesület perpetum mobile-ja. – A legtöbb mű lupok, vagyis zenei részletek összerakásával jön létre. Mindenki megpróbálja a maximumot kihozni magából és a gépéből.

Érkeztek az eseményre Debrecenből, Szentendréről, Pásztóról, Dunaújvárosból és persze Székesfehérvárról is, összesen talán éppen tizenheten, akik közt nem csak zenei alkotó volt, de képi és filmes is.

A 22 éves Gyenes Balázs például helyi erő, s a számítástechnikát már az anyatejjel szívta magába – ahogy kortársai közül szinte mindenki. S noha a fiatalember nem a szavak embere (vagy csak lámpalázas volt), azért a lényeget sikerült kiszedni belőle:

– A számítógép mindig kéznél volt otthon, s így egyszerűbb volt azt használni, mint valamilyen hangszert vásárolni. Mostanában a hip-hop stílust ötvözöm más elektronikus műfajokkal, s a célom nem is az önkifejezés, inkább csak mások és magam szórakoztatása – magyarázza fellépése előtt a web programozónak tanuló srác, aki – ahogy a színpadon a zenekarok – a saját laptopján melegít be fellépése előtt a produkcióra.

A számítástechnika világának lehetőségeit a néprajzos képzettségű, Nógrád megyéből ideutazó Bottyán Katalin is felismerte. A hölgy vizuális kategóriában indult. Montázsaiban régi, megkopott, de hangulatos családi fotókat ötvözött törzsi és magyar népművészeti elemekkel.

– A digitális munka számomra olyan, mint a varázslat. Nem kell hozzá fizikai mozgás, szinte az agyunk irányít s dönt el minden mozdulatot – vélekedik Katalin, aki épp olyan, mint a képein szereplő ősei: gótikus, mozaikszerű, aki minden művészeti formából kiragad egy kicsit, s úgy játszik velük, mint kisgyerek a puzzle-lal. Kísérletezik.

Ez az éjszaka is ilyen volt: ha úgy vesszük, kaptunk is művészetet meg nem is. Mindenesetre ne hamarkodjuk el a véleményalkotást: Aldous Huxley szép, új világa is már csak egy karnyújtásnyira van…