véletlen – mint önmagát korrigáló folyamat. Igen, vagy nem?
“A véletlent általában egy önmagát korrigáló folyamatnak tekintik, amelyben az egyik irányba történő eltérés ellentétes irányú eltérést idéz elő, hogy helyreállítsa az egyensúlyt. Az eltérések valójában azonban nem korrigálódnak”. – Részlet Sári gazdasági pszichológia dolgozatából.
Az önmagát korrigáló folyamatot úgy érthetik, hogy a “reális” valóság (=megszokott sémák) irányába korrigálja magát, holott nem: az absztrakt valóság az, ami a véletlenen át korrigálja a világképünket. Ez fontos. Amikor a véletlen “betör” a rendezett, biztonságos valóságba, (ami, mint tudjuk, egy agyi konstrukció, amihez hozzá alakítjuk az identitásunkat, ezzel együtt a személyiségszerkezetünket, a zsigeri reakcióinkat, azaz, a világképünket, és ezt folyamatos döntésekkel, értelmezési technikákkal fenn is tartjuk a végsőkig) szóval, amikor a “véletlen” betör ebbe a konstrukcióba, és kicsit megbolygatja, akkor van lehetőségünk újra szétnézni, és megragadni egy magasabb valóságképet. Ha ezt elfogadjuk, érdekes jelenség következik: helyettünk a környezetünk lesz az, ami manipulatívan, vagy akár erőszakkal figyelmeztetni kezd bennünket a helyes magatartásra: a világ visszarendezésére, mert ha mi nyitottak vagyunk, az ő rendezett életük is kinyílik, amit nem biztos, hogy vállalnak. Mégis, apródonként, megváltozik a világ, ha merünk utazni a véletlen hullámain.
Itt jön be, ami körül régóta forognak a gondolataim: a valóság részecske (rendezett, strukturált) és hullám (áramlatszerű) természete mélyén egy rezgés van, aminek a forrása, nos, ez az a bizonyos kapujanincs átjáró.
Viszont a véletlen érzékelése egy pillanattal hamarabb (intuíció) létezik, és hasznos képesség. Segít, hogy a kiszámítható, “rendes” világon túlnézzünk egy nagyobb igazságra, és kicsit kézbe kapjuk a sorsot.
"Kapujanincs átjáró" – csan buddhista szöveggyűjtemény címe volt, ás valahogy bennem maradt. Amikor olvastam, a nyolcvanas években, nem sokat értettem belőle, de tudtam, hogy ez az , ez az. Aztán most baráti viszonyban vagyok a szó jelentésével. Beszélni róla nehezemre esne, de néhány írást időnként kiteszek ide.Amúgy a beszélgetéstől általában nem idegenkedem, emberek között dolgozom, úgyhogy erre van lehetőség, csak időm van nagyon kevés. Te hol laksz? Mert én Nógrádban, ami aránylag nem sok helyhez van közel… K
Egyetértek Veled! Én is így érzek a véletlennel kapcsolatban. Ami a "kapujanincs átjárót" illeti, azt hiszem, ha lenne módunk beszélni róla, és meghatározni a szavak jelentését, kiderülne, hogy valami hasonlóra gondolunk. Azt hiszem, nagyon hasonló hullámhosszon "működünk". Az intuíció pedig, – mint az összes többi eddig nem használt érzékszervünk – érzékelhető módon napról napra egyre tisztábban működik! 🙂